Rendelkezésre áll az a technológia, amivel folyamatos mustra alatt lehet tartani a nebulók érzelmi rezdüléseit. Orwell mind a tíz ujját megnyalná.

Egy kínai iskolákban bevetettek egy arcmegfigyelő rendszert (Intelligent Classroom Management System). Ahogy az alábbi videóban is láthatjuk, az iskolában érkező diákokat felismeri a kamera. Hurrá, gondolhatnánk elsőre, nem kell a pedagógusnak regisztrálni a hiányzásokat, késéseket, és az idegen behatolóktól is védettebb lehet az intézmény.

Ennél azonban sokkal tovább mennek. Az órákon a kamerák fürkészik a diákok arckifejezését, 30 másodpercenként rögzítve és elemezve, hogy éppen szomorúak, örülnek, csalódottak, mérgesek, ijedtek vagy unatkoznak. A lementett információt a tanárok utána kivesézhetik – avagy a rendelkezésükre bocsátott szoftverek, amik summázzák, miként viselkedik a tanuló, élvezi-e, érti-e az anyagot. Ez segíthet a tanárnak abban, hogy újragondolhassa a tanítási módszereit és stílusát.

Valahogy nem tudok tapsolni ennek a fejlesztésnek. Még attól is kínosan érzi magát egy diák, ha a tanár odaáll mellé és figyeli írás vagy csoportos feladat közben. Ez akkor is így van, amikor barátságos viszonyban van a pedagógussal. Ki szeretné, ha minden rezdülését figyelnék, rögzítenék és elemezgetnék?

Különben is, van, amikor semmi köze a diák szomorúságának a tanórához, és ez az ő MAGÁNÉLETE. Ha mond még valamit ez a fogalom…

És ha grimaszol, pofát vág, vagy forgatja a szemét, amikor a tanár elfordul – lehet, hogy ezzel levezet valami feszültséget, akár meg is bánja pár perc múlva, mikor elillan a haragja – jó ez bárkinek is, ha utólag nézegetheti?

Ülsz egy teremben, és tudod, hogy nem érezhetsz, gondolhatsz úgy, hogy az kiüljön az arcodra. Ráadásul, a mikro-mimikákat elemző programokkal nem lehet képmutatóskodni, gyorsan lebuktatnak, ha „fake” mosolyt produkálsz.

Nem tudom az ázsiai iskolákban hogy megy, de itthon nincs szükség egy gép elemzésére, gyorsan kiderül, ha a gyerekek unatkoznak egy órán…

És van az Isten-adta empátia érzékünk, azt kéne fejleszteni, hogy észrevegyük az osztályunkban, hogy kinek van szüksége segítségre, és legyünk bátrak más feladatra váltani, ha látjuk, hogy unalmas vagy túl magas, amit éppen le akarunk nyomni a gyerekek torkán.

Néhány hónapja a Microsoft oktatási ágazata tartott egy óriási konferenciát, amit webináriumon követtem többezer pedagógussal együtt a világ minden részéről. Az egyik fejlesztőjük bemutatta, hol tart ma az érzelemfelismerés. Úgy tálalták, hogy a tömeges élő online oktatásnál igen hasznos lehet a technika, hiszen visszajelzést ad az előadónak, hogy a kibertérben összekötött hallgatóság hány százaléka vesztette el a fonalat, és mennyien unják a banánt.

Ovációval fogadta a konferencia közönsége a bemutatót és a chatboxokban felugró kommentekben sem láttam kifogást. Örömmel veszik Szilikonvölgy fürkésző tekintetét.

A fenti videó kapcsán azonban sokan úgy vélekedtek, a magánélet durva megsértése ez a technika, amint a legnépszerűbb komment egy iskolaigazgató is megállapítja.